SELL: Július-Augusztus 2015 - page 51

SANDISK EXTREME PRO
SDHC/SDXC UHS-II OLVASÓ, USB 3.0
Nagy sebességű adatátvitel (5 Gbit/s)
10× gyorsabb, mint az USB 2.0-adatátvitel
USB 2.0 (480 Mbit/s) -kompatibilis
Tápellátás az USB-porton keresztül
Adapter (nem tartozék) használatával microSD/
microSDHC/microSDXC kártyákhoz is alkalmas
Kétségtelen, hogy IT- és szórakoztatóelektroni-
kai készülékeink kapacitása nincs összhangban
a kor digitális tartalomgyártási és -fogyasz-
tási szokásaival, vagyis háttértárolók nélkül
tulajdonképpen majdhogynem feleslegesek is
lennének ezek az eszközök. A legtöbben szá-
mítógépük, notebookuk merevlemezén tárolják
tartalmaikat, de az sem ritka, hogy valaki dedi-
kált HDD-t tart erre a célra. Ez pedig két dol-
got jelent a gyakorlatban. Az egyik, hogy nem
feltétlenül ott és akkor lesz majd szükség adott
képre, filmre, hangfelvételre, ahol tárolva van,
a másik pedig, hogy a rögzítés után valamikor,
valahogyan az eszközről át kell másolni a fájlo-
kat a tárolóba. Mindez pedig szükségessé teszi
hordozható adattárolók használatát is. A külső
merevlemeztől a memóriakártyán keresztül a
pendrive-ig többféle megoldás létezik, és az ak-
tuális adatok jellegének függvényében más-más
Amikora lemez megtelik
A digitális tartalmak fejlődése egyenesenarányos azokvirtuális méretének növekedésével,azaz minél jobb,
szebb, élvezhetőbb, élesebb, részletgazdagabb egy tartalom,annál több memóriára lesz szükség annak
tárolásához.A rögzítő eszközök, mint a kamera,a fényképezőgépvagy atelefon beépített kapacitása pedig
véges, már havan egyáltalán,vagyis a lemez hamar megtelik…
SANDISK CRUZER EXTREME
Extrém gyors adatátvitel max. 245 MB/sec-ig
Olvasási sebesség: 245 MB/sec
Írási sebesség: 100 MB/sec
USB 2.0-kompatibilis
Visszahúzható USB-csatlakozó
Strapabíró, kemény műanyag tokozat
Kapható 64/32/ 6 GB kapacitású kivitelben
SANDISK IMAGEMATE ALL-IN-ONE USB 3.0 OLVASÓ
USB 3.0-olvasó
Nagy sebességű adatátvitel (5 Gbit/s)
10× gyorsabb, mint az USB 2.0-adatátvitel
USB 2.0 (480 Mbit/s) és USB 1.1 (12 Mbit/s) -kompatibilis
Tápellátás az USB-porton keresztül
robusztus fém asztali tartó mágneses funkcióval
SANDISK ULTRA DUAL USB DRIVE 3.0
Egyszerű adatátvitel, tablet, smartphone, notebook és PC között
Tartós műanyag ház, visszahúzható csatlakozókkal
Ultragyors adatátvitel: max. 130 MB/sec (USB 3.0 csatlakozó oldali)
Méretek: 11,0 × 19,8 × 36,6 mm
Kapható 64/32/16 GB kapacitású kivitelben
eszköz az ideális. Így például a pendrive jól jön, ha viszonylag kevés adatot kell másolni,
viszont annak kéznél kell lennie. Ez lehet akár egyetlen dokumentum, amit ki kell majd
nyomtatni, de lehet akár néhány fotó is, amit a telefonról kell letölteni, hogy ott ne
foglaljon helyet. A különböző igények azonban különböző termékjellemzőket követel-
nek meg. A Sandisk rendkívül széles modellválasztéka pedig éppen ennek megfelelően
került kialakításra. Ha például telefonról vagy táblagépről kell adatokat másolni, akkor
a microUSB-csatlakozóval ellátott ULTRA DUAL USB DRIVE 3.0 a legjobb válasz-
tás, hiszen nagyon gyors és egyszerű adatátvitelt tesz lehetővé, ráadásul igen kompakt
méretben. Ha viszont filmeket, képeket kell másolni, akkor a sebesség különösen fontos
szempont. Ilyenkor a CRUZER EXTREME az ideális megoldás, amely akár
245 MB/sec. adatátviteli sebességre is képes. Előfordulhat, hogy a pendrive nem hasz-
nálható, mert az adatok memóriakártyára lettek rögzítve. Ebben az esetben hasznos, ha
kéznél van egy kártyaolvasó. Az IMAGEMATE ALL-IN-ONE 3.0-OLVASÓ gyakor-
latilag az összes forgalomban lévő memóriakártya-típushoz használható, sőt a csatla-
koztatott kártyák között közvetlen adatforgalmat is lehetővé tesz. Nagyon egyszerűen
és gyorsan üzembe helyezhető, és még igen tetszetős is. Viszont ha a kompakt méret az
elsődleges szempont, akkor az EXTREME PRO SDHC/SDXC UHS-II OLVASÓ a
tökéletes alternatíva, amely rendkívül gyors, ugyanakkor kicsi, és a leggyakoribb memó-
riakártya-típusokhoz használható.
1...,41,42,43,44,45,46,47,48,49,50 52,53,54,55,56,57,58,59,60,61,...68
Powered by FlippingBook