Jegyzet
A közlekedés nem pusztán azért működik,
mert szabályok határozzák meg, hogy mit le-
het és mit nem, hanem attól is, hogy minden
résztvevő azt feltételezi a másikról, hogy be
is tartja azokat. Az emberek pedig többnyire
valóban be is tartják a szabályokat. No, ez a
műszaki piacon nem teljesen így van.
ersze a közlekedésben is vannak renitensek, gyors-
hajtók, tilosban parkolók stb., így vannak balesetek
is, de a járművek számát vagy az utak hosszát te-
kintve ez nem igazán szignifikáns, vagyis a közlekedés egy
működő rendszer. De mi lenne, ha nem bíznánk abban, hogy
a többiek betartják az előírásokat? Vajon át mernénk menni
a zöldön, ha nem hinnénk, hogy a többiek megállnak a piros-
nál? Mernénk a sávunkban haladni, ha nem feltételeznénk,
hogy nem vágnak be elénk mások? Vagy más aspektusból
közelítve a dolgot, mi lenne, ha csak kevesen tartanák be
a szabályokat? Káosz. Másképpen fogalmazva, a rendszer
egyáltalán nem lenne hatékony. Ahogyan az a piacon is van.
Nem elsősorban a jogszabályok, törvények betartására gon-
dolok, bár az sem mindig sikerül mindenkinek, hanem sok-
kal inkább azokra a megállapodásokra, amelyek nem emel-
kednek kötelezően betartandó szintre. Ezeknél az alkuknál
ugyanis inkább csak remélhetjük, hogy minden az abban fog-
laltak szerint történik majd. Elgondolkodtak már valaha azon,
hogy munkájuknak mekkora részét teszi ki, mennyi idejüket
emészti fel, hogy a be nem tartott megállapodások következ-
ményeit kezeljék? Én úgy tippelem, hogy ma ez a magyar mű-
szaki piacon nagyságrendileg 50 százalék lehet. Talán elsőre
túlzónak tűnhet ez az arány, de ne csak azt vegyék figyelem-
be, amikor konkrét egyezséget rúg fel valaki. Noha ez is elég
gyakori, apróságokból még ennél is több van. Hány olyan do-
log van, amit egyetlen e-maillel, egyetlen telefonhívással el
tudnak intézni? Hányszor fordul elő, hogy becsúszik egy apró
hiba, és öt helyett négy, fekete helyett szürke, kör helyett
ellipszis lesz valamiből? Ezek gyakran fel se tűnnek, mert
vagy hibahatáron belül maradnak, vagy gyorsan kijavíthatók,
P
Szalai Dávid
SELL
2015 július-augusztus
56
JEGYZET