SELL: Július-Augusztus 2015 - page 19

Az öt ország által alapított, idén
25 éves Euronics ma már 29 ta-
got számlál, Európai határait át-
lépve üzleteivel 35 országban van
jelen, köztük Magyarországon is,
ahol a Vöröskő Kft. képviseli a
márkát. A társuláshoz tartozó
6000 vállalkozás mintegy 11000
áruházat üzemeltet, amelyekben
közel 80000 alkalmazott dol-
gozik. A csoport vállalkozásai
750 millió fogyasztó igényeit elé-
gítették eddig ki és így 250 millió
háztartásba került az Euronics
által értékesített műszaki ter-
mék. Ennek megfelelően a cég-
csoport forgalma is dinamiku-
san emelkedik, olyannyira, hogy
a cégnek még a gazdasági recesz-
szió évei alatt sikerült növeke-
dést realizálnia. Idén pedig már
a 20 milliárd eurót is meghaladó
bevételt prognosztizálnak. Az
Euronics sikerének kulcsa, nö-
vekedésének legfontosabb moz-
gatórugója a változó igényekhez
történő alkalmazkodás és az elő-
remutató gondolkodásmód. ép-
pen ezért az Euronics termék-
választékát folyamatosan frissíti,
hogy vásárlói mindig naprakész
választékkal találkozhassanak,
ugyanakkor küldetésének tekin-
ti a legújabb termékkategóriák,
technológiák, innovációk bemu-
tatását is. Céljai között kiemelt
helyen szerepel a vásárlás lehető-
ségeinek szélesítése, a márkanév
erősítése, valamint a tagok kö-
zött kommunikáció és interakció
fejlesztése. Meghatározó szerep
jut stratégiájában a beszállítók-
kal történő együttműködés erő-
sítésének annak érdekében, hogy
vásárlói kedvükre válogathassa-
nak a márkák kínálatában. Mind-
ez pedig azt a legfontosabb célt
szolgálja, hogy a fogyasztók azt
a terméket vehessék meg, amire
szükségük van, ahol és, amikor
csak akarják. A márkát idehaza
képviselő Vöröskő Kft., amely
negyed százados jubileumát ta-
valy ünnepelte, hasonló érté-
kek és célok mentén működik.
A nemzetközi szervezet tagjai-
nak tapasztalatait, célkitűzéseit
a lokális adottságokkal és lehe-
tőségekkel harmonizálva viszi
piacra és valósítja meg rendkívül
sikeresen, aminek eredménye-
képpen a cég tavaly átlépte az 50
milliárd forintos forgalmat is.
AZ 1990-BEN ÖT ORSZÁG, NéMETOR-
SZÁG, BELGIUM, HOLLANDIA, SPANyOL-
ORSZÁG éS OLASZORSZÁG ÁLTAL LéT-
RE HOZOTT EURONICS IDéN üNNEPLI
FENNÁLLÁSÁNAK 25. éVFORDULóJÁT. A
TÁRSULÁS AZELMÚLTNEGyEDSZÁZAD-
BAN HATALMAS FEJLőDéSEN MENT KE-
RESZTüL éS MÁRA MÁR EURóPA EGyIK
LEGJELENTőSEBB MűSZAKI KERESKE-
DőJEKéNT TARTJÁK SZÁMON.
Negyed század
0
5
10
15
20
2001
7,7
14,1
15,1
16,2
17,6 17,6 18,1
20
2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015
euronics international – forgalom növekedés
milliárd euró
1...,9,10,11,12,13,14,15,16,17,18 20,21,22,23,24,25,26,27,28,29,...68
Powered by FlippingBook