2015 július-augusztus
SELL
15
előtt a levegők ura, egy vadászgép lát-
ható. James Dyson azért rakta ezt oda,
hogy az ottani mérnökök túlszárnyal-
janak mindenki mást az ötletekben
és a fejlesztésben. A márka ezen dolgo-
zik, mi pedig a hazai pozicionáláson és
szélesebb körű megismertetésen.
Milyen kommunikációs és marke-
tingeszközökkel próbálják erősíteni
a márkát?
Az idei cél az, hogy láthatóvá tegyük,
azaz kihelyezzük a készülékeket. Hiába
csinálunk bármilyen marketing- vagy
reklámkampányt, ha a készülékeket
csak online, sok esetben még ott sem
lehet megtalálni. Az emberek általá-
ban nem szeretnek zsákbamacskát vá-
sárolni, helyette szeretik megnézni,
megérinteni azt, amit megvásárolnak,
akár az autók esetében. Ki kell tehát
helyezzük, láthatóvá kell tennünk a Dy-
son termékeit, így a ventilátorokat is.
Stratégiánk egyik alapja, hogy hiszünk
a személyes kapcsolatokban. Promóci-
ókkal, termékbemutatókkal folyamato-
san meg kell ismertetnünk az emberek-
kel a terméket. Csak ezután léphetünk
a komolyabb kommunikációs csator-
nák és marketingeszközök irányába.
Ennek is eljön az ideje. Állandó részt-
vevők leszünk kiállításokon, lesznek
hagyományos és online kampányaink.
A részletek kidolgozásán a Dysonnal
folyamatosan dolgozunk.
Korábban kávéfőzőkkel és hűtőszek-
rényekkel foglalkoztak, a ventilátor
igényel bármiben is más értékesítői
magatartást, mint a korábbiak?
Véleményem szerint nem. Ahogy azt
fentebb is kifejtettem, a márkaépítés
ilyen korai szakaszában a termék spe-
cialitásait kell nagyon jól ismerni, és egy határozott növekedé-
si stratégiát kidolgozni, amivel szépen lassan előre lehet lépni.
Az idényjelleg miatt talán arra kell jobban odafigyelnünk, hogy
mikor szólítsuk meg a vásárlókat.
A Dyson ventilátorok lapát nélküli kivitelezésük miatt teljesen
egyedinek mondhatók, ez az innováció segíti az értékesítést?
Természetesen! Ebben rejlik a termék forradalmi jellege.
Ez az egy nagyon fontos változtatás olyan innovatív új külsőt és
interjú • Horváth-Szász Tamás • dyson
A Dyson ma
Napjainkban a Dyson vállalat már több, mint 65 országban van jelen a vilá-
gon. Több, mint 1000 mérnököt foglalkoztatat világszerte. Az RDD részleg min-
den tagja szakértőnek számít a maga területén. Együtt dolgozva érik el, hogy
a Dyson készülékek felülmúlják versenytársaikat teljesítményben, értékállóság-
ban, energiahatékonyságban. A Dyson készülékek folyamatos tervezése és fej-
lesztése Nagy Britanniában, Szingapúrban, Malajziában zajlik. A munkatársak
a tudomány széles berkeiből érkeztek: elektrotechnika, aerodinamika, elektroni-
ka, kutatás, fejlesztés, folyadék szétválasztó rendszerek, robotika, szoftverfejlesz-
tés, gázturbinás és normál motortechnika, mikrobiológia, hangtan stb.